Merci-Ancsa dekor

Tengerparti hangulat a Balaton partján

Ildikó a határidő lejárta előtti utolsó pillanatban döntött úgy, hogy megmutatja erkélyét az ebben a témában indított játékunkban és nagyon jól tette, mert bár rengeteg gyönyörű erkély, balkon, függőfolyosó érkezett az övét látva egyből tudtuk, hogy nálunk abszolút győztes, aztán mindent vitt, mert a többség is rá szavazott.   A fotóból nem gondoltuk, hogy egy panelház… Tovább »

Nappali dísze gardrób

Ember tervez, a mester viszont nem ér rá, de a ruháidat szeretnéd rendben látni esete szülte, hogy az amúgy kihasználatlan, jobb időket is látott Ikea polcrendszer újra lett gondolva. Már amúgy is használtan lett vásárolva xx: azaz jórégen éve, aztán a lakás kiadása miatt a sufniban landolt, majd új idők és tervek jöttek, visszaállt a… Tovább »

Képzavar a nappaliban

Heti átmozgatás, nem ragozzuk túl, ez csak a szokásos vàltoztatnànk sztori, újat, mást, eddig nem látottat kívánja a szemünk. Ilyenkor nincs mit tenni, neki futunk, lesz ami lesz alapon körbeszögeljük a lakást.  Ez nálunk a mindig aktuális  Újragondolt dekoráció  Az elején kicsit mi is megijedünk, vajon mi lesz ebből a kavalkàdból, szeretjük-e majd a végeredményt…. Tovább »

Újragondolt dekoráció

Pontosabban: újra és újra és újragondolt, mert nekünk így szép az élet, na meg a lakásaink. Sok-sok poszt készült már faldekoráció témában és – magunkat ismerve – valószínűleg  ez a folyamat nem áll meg soha.  Ràadàsul úgy alakult, hogy együtt a nagy csapat – esetünkben két fő -, Ancsa Szigetváron “nyaral” pár hétig és mint… Tovább »

Kiadandó lakás: konyha tuning/csempefestés

Említettük, hogy két projekt is fut, az egyik hamarosan csatlakozik a fővárosi kiadandó lakások közé, de mielőtt ez megtörténik, igényel némi törődést. Összességében nincs nagy probléma az ingatlannal, de már megvásárláskor tiszta volt, hogy a konyha gyenge láncszem, közelről látva kiderült, hogy annál is gyengébb. A színes csempe biztosan sokaknak tetszik, de mivel a lak… Tovább »

Vissza a fekete-fehérhez

Mert akárhogy figurázzuk , az állandó kedvenc marad a monokróm hangulat. Az átrendezés folyamatos, mikor mire vágyunk, aszerint alakítjuk a lakást. Nem győzzük elégszer leírni, semmi más nem kell ahhoz, hogy nagy változást  érjünk el, mint pár textil, kiegészítő.  Mercinél az utóbbi időben elég színes volt a hangulat, köszönhető ez a szuper zuhanyfüggönynek, amit  innen… Tovább »

Régi lakás, új tervek…

Annyira nem régi, hiszen csupán 10 éve száradt rá a tinta a szerződésre, illetve történt meg a nagy átalakítás, de mivel a házassággal jött az új élet a férjjel közös lakásban, így lett Ancsa vidéki otthona a “régi” lakás, aminek a részletes történetét itt olvashatod. Persze mutatjuk a vásárláskori állapotot, mert mindig jó visszanézni, miből mi lett…. Tovább »

Festés előtti színes háló

Az emelet festését halogatjuk egy ideje, de  elérkezett az idő, muszáj belevágni. Hogy a szép fehér falak ne legyenek szitává szögelve,  a munka kezdete előtt rendezzük át a terepet. Volt itt már szinte minden: fehér, színes, fekete -fehér vagy épp natúr hangulat, mikor mire volt igényünk. Most újra színessel próbálkozunk 🙂  Tiszta lap…. és itt… Tovább »

Zuhanyfüggöny a falon 2. rész

A faldekoráció problémás lehet, ha nem tudjuk, mit, honnan szerezzünk be. Mi teljes függők vagyunk a témában, imádjuk a képeket, gyakran cserélgetjük őket, így kitaláltuk magunknak a tutit, pinterestről nyomtatunk, filléres és gyors megoldás, nekünk, az örök változtatóknak ez pont ideális. Minek befektetni, pár hét múlva úgyis a raktárunkban landolna az is. Persze kivételek mindig… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!