Merci-Ancsa dekor

Kiadandó lakás: konyha tuning/csempefestés

Említettük, hogy két projekt is fut, az egyik hamarosan csatlakozik a fővárosi kiadandó lakások közé, de mielőtt ez megtörténik, igényel némi törődést. Összességében nincs nagy probléma az ingatlannal, de már megvásárláskor tiszta volt, hogy a konyha gyenge láncszem, közelről látva kiderült, hogy annál is gyengébb. A színes csempe biztosan sokaknak tetszik, de mivel a lak a mi kezeink közé került, olyannak kell lennie, ahova magunk is szívesen beköltöznénk, ezért a bágyadt főzőbázisnak is vagányabbra kell vennie a figurát és mivel fényárban úszás van egész nap, jöhetnek a brutálsötét színek is. Az átalakítás még nincs kész, de a csempe lefestésével, annyira más lett, hogy megmutatjuk félkészen…vagyis negyed, mert tulajdonképpen a fent említett festésen kívül, semmi sem kész.

Az elején úgy volt, hogy csak pár dolog lesz átalakítva, illetve beépítve, de másképp lett. A helyiség jobb oldalán tátong egy hatalmas “átadónyílás” a nappali felé, ezért a konyhaajtó – szépen fogalmazva – indokolatlanul ül a pántjain, csak akadályozza a ki-be járást, ami azt illeti, a bent tartózkodást is, de ez a legkisebb gond, egy mozdulattal megszűnt létezni, viszont az ormótlan hűtő igényelt némi fejvakarást, végül a pult alá építhetőre esett a választás. Nagyhűtő ment a jófogásra, jóáron, így 1 órán belül el is kelt. Aztán kiderült, hogy a beépíthető masina szekrényét, illetve a betervezett új, valóban kihúzható fiókosat, plusz az új, fekete ajtókat nem lehet összehozni a meglévő, méretre gyártott szekrényekkel, illetve lehet, csak marha ronda lesz. Úgyhogy az egész újratervezés alatt, azaz: igénybe vesszük az Ikea összes szolgáltatását, a felméréstől az összeszerelésig, így talán lesz egy pontra tett konyha hamarosan, de amíg erre várunk, mehet a csempefestés és a kísérletezés a kiszanálandó bútorokon, hogy szeretni fogjuk-e a full feketét, avagy sem. 🙂

A festés menete a jól bevált módszerünk szerint zajlik, azaz:

1. Csempe zsír- és portalanítása (vízkőoldó, dörzsi szivacs, szárazra törlés).

2. Alapozás. Az Otex brutál jól tapad, fényes felületre mindenképpen ajánljuk, az ára viszont elég borsos, így jó hír, hogy lehet kapni 3 dl-est, ami erre a kis felületre bőven elég. Tikkurila szaküzletekben kapható, illetve netről rendelhető, 3.500,- Ft és oldószeres, tehát a festékszagot itt nem ússzuk meg. Gyorsan szárad, de mindenképpen jobb, ha hagyjuk egy napig.

3. Fedőfesték felkenése. Itt is újra elmondjuk, nem vagyunk szakemberek, olvastunk már mindenfélét a témában, azt is hogy oldószeres festékre nem kenhető vizesbázisú, de mivel már elkövettük ezt a rémtettet párszor, most is megtesszük. A Trinát tricolor selyemfényű, vizesbázisú zománcfestéke kenődött fel.

Fura, de a fekete nehezebben fed, mint a fehér, így 2 réteg kell a tökéletességhez, plusz mindent le kell ragasztani, amit nem szeretnénk feketén látni, így esett, hogy a maszkolószalag ragasztgatása tovább tartott, mint maga a festés, pont ezért utáljuk annyira. 😀

Végül gyönyörű fekete lett, jött is azonnal a késztetés, hogy akkor már össze kell rittyenteni, az egyik megálmodott végső állapotot, tehát villamosra fel, az ide szánt cuccok, plusz néhány hazai szatyorba be…

Szóval nem, a szék az nem itt lesz, oda bekerülhet még egy pakolós szekrény az ajtók teljesen feketék lesznek, ez csak a próbafestés. A fal és a pult (reméljük) hamarosan szürke lesz, illetve a páraelszívó, plusz felsőszekrények/vagy polcok (ez még nincs eldöntve) is érkeznek. A natúr kiegészítők egyértelműen ütősek, de még bármi lehet, a változtatás jogát egészen a végéig fenntartjuk. 😀

Bár az ablak szuper zöldre néz, egy szomszéd van még a folyosó végén, ami azt jelenti, hogy akaratlanul is benézhet jövet-menet, erre az esetre jó, ha elszeparálható a külvilág elől, ráadásul egy ütős római roló feldobja az egészet, például erre a csíkosra is jó lenne ránézni, ezért ugyanitt budapesti illetőségű, római roló készítő kerestetik, ha tudsz egyet, ne félj megosztani velünk. 🙂

Ja, a fogantyúk. Aki régóta követ bennünket, tuti kitalálja, ha marad a natúr, akkor a bőrhöz nyúlunk, pláne, hogy Ikea már ezt is legyártotta, nem kell feláldoznunk egy újabb táskát, vagy cipőt a fogantyúk oltárán. 😀

Nos, ez a negyedkész állapot, oltári nagy szerencsénkre felénk fújta a szél, ill. egy leégett vezeték a város legjobb, leggyorsabb, legkorrektebb villanyszerelőjét, aki mesterszervezésben is tud segíteni, ráadásul vannak valóban jó ötletei + nem szarozik, a fölös itongfalat villanyszerelés közben két perc alatt lenyisszanotta (az elérhetőségét szigorúan a felújítás befejeztével tudjuk csak megadni 😀 ), így nyugodtan mondhatjuk, hamarosan mutathatjuk a végleges verziót…

 

…ill. lesz még a lakás többi része is, köztük egy szuper erkély, ami csak a festésre vár…

fotók: Merci-Ancsa dekor

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Dóczi Mercedes, Takács Anikó says: (előzmény @E. Csilla Kovács)

    Köszi! Továbbra is ajtóként funkcionál, csak már másnál. 🙂

  2. E. Csilla Kovács says:

    Hello! Szuper lett! Viszont azt az ajtót nagyon sajnálom, mert gyönyörű. Hátha lehet neki valami más funkciót találni…ágyvégnek, vagy térelválasztónak, mit tudom én ? 😀

  3. Veronika V says:

    Köszi! jól el akarják titkolni előlem! 😉 Most festettem a kis WCnket és a régi mosdó szekrényt szuperül fel tudnám ezzel dobni. Hétvégén betámadom az IKEÁt.

  4. Dóczi Mercedes, Takács Anikó says: (előzmény @Veronika V)

    Köszi Veronika! A fogantyút tegnap láttuk meg az Örs vezér tériben, a honlapon viszont mi sem találjuk, a doboza meg épp nincs kéznél, de nyomozzuk a nevét. 🙂

  5. Veronika V says:

    vagány vagány vagány! A fogantyú IKEA?? nem találom sehol segítsetek! 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!