Merci-Ancsa dekor

Mire jó egy ládányi pontozótábla…avagy Artkraftnál jártunk

…ezért már tapasztalatból mondhatjuk, aki oda bemegy, garantáltan nem jön ki üres kézzel, pedig egy iskolából, vagy sportklubból (a nagy nézelődésben elment a pontos infó a fülünk mellett) kiselejtezett doboznyi pontozótábla – ami pontozáson kívül, csak dísznek jó – egyáltalán nem szerepelt a bevásárlólistán. Már régóta tervben volt a látogatás, most egy kiadásra felkészítendő lakás (erről is majd beszámolunk) izgalmasabbá tétele miatt, ide is be kellett nézzünk. Az eddig látott beszámolókból egyértelmű volt, hogy a bolt maga és az árukészlet hatalmas, de a helyiségbe benyitva még mellbevágóbb a mennyiség, az ember azt sem tudja merre induljon az óriási gyárcsarnokban felhalmozott irdatlan mennyiségű izgalmas holmi közt. 

Keveregsz, kavarogsz, azt sem tudod, mihez nyúlj, merre nézz, de mindent látni akarsz, közben a kiszemelt kedvencek történetéről érdeklődsz, amire a nagyon kedves, segítőkész tulajdonos, Baracsi Katalin adja meg gyorsan a választ, ahogy a tárgyakról beszél, egyértelmű, hogy nem csak szimplán begyűjti azokat, nem kérdeztük, de le mernénk fogadni, nincs olyan a teremben, aminek ne tudná a történetét, a hobbim a munkám tipikus esete. Szóval egy fél délelőtt simán elmegy a nézelődéssel, kérdezősködéssel, de akkor is csak azért fogsz elhúzni, mert egyszerűen képtelenség dönteni, nem szeretnél több jó cuccot meglátni. 😀

Pontosan így történt a fent említett táblákkal is, a sokaságból kibukkant pár, fehér alapon fekete szám. A számok/betűk nekünk olyanok, mint a bikának a vörös posztó, azonnal megyünk neki, mindegy mire van ráfestve, nyomtatva, tuti megvesszük. A nagy rakás táblából 2-3 db, valahol biztosan jól fog mutatni alapon kézbe került, aztán Kati közölte, hogy kompletten árulja, mint kiderült azért az árért, amiért a 2-3 db-ot is elvittük volna, így jött az egész, tokkal, vonóval. 😀 

…és a hova tesszükre is gyorsan meglett a válasz, gyakorlatilag azonnal a retro komód közelében landolt (a “de hogy nyitjátok ki az ablakot” kérdésre meg is adjuk gyorsan a választ: kettő ablak van a nappaliban, majd a másikat használjuk szellőztetésre. 🙂

Külön is szuperül mutatnak, pár darab bekerült a dolgozó dizájnjába:

Na de a kínálatra visszatérve, kedvcsinálónak hoztunk pár részletfotót:

Hazajött még pár dolog, jelenleg “beépítés alatt” állnak a kiadandó lakásban, úgyhogy folyt.köv. 😉

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!